Kiemelkedő színpadi összjáték az Édes Anna bemutatóján

Zseniálisan kialakított színpadtér, elementáris erejű színpadi összjáték, csúcsra járatott művészi teljesítmények. Ezt kapta a nagyérdemű október 8-án az Édes Anna adaptáció bemutatóján.

A kamaraszínpadi megjelenítés eleven emberközelből bombázta a nézők érzelmeit. Túróczy Katalin mesteri dramaturgiával sűrítette Kosztolányi kultregényét. Mint ahogy trendi manapság a kortárs szépirodalomban sok történetet a végén kezdeni, ennek lehettünk mi is részesei a szombati bemutatón. A darab a történet tragikus végével, a címszereplő tárgyalásán kezdődik. A helyszínek úgy mint Vizyék Attila úti nagypolgári lakása, s maga a tárgyalóterem egymásba olvadnak. Hozzáteszem a díszletek és a jelmezek helyi csapatmunka gyümölcsei. A színpadi háttérben tetten érhetjük az aranykezű Zsada munkálkodását is.

Amúgy a látottak, hallottak alapján azt gondolom, maga Kosztolányi is elégedett lehetne a szövegkönyv Túróczy-féle megformálásával. Aminek Dósa Zsuzsa parádés rendezésével egyetemben nagy érdeme, hogy végletesen nyitva hagyja a néző számára – akár az alapmű – a „Miért tette?” kérdés megválaszolását. Ennek a kérdésnek amíg a világ világ lesz, megválaszolatlanul kell maradnia. Mondhatnók a nagyérdemű csak szépen spanolja fel magát, s ha már nagyon nyugtalan, vegye kézbe újra és újra a regényt, vagy gondolja újra a látottakat és próbáljon válaszolni. Hogy miért tette? Miért? Miért? Aztán higgadjon le, az a legjobb, a választ ne is keresse többé. Mert közelíteni lehet, keresni lehet, de pontosan megtalálni? Lehetetlen.

Valamit mondjunk színészeink csodálatos csúcsteljesítményéről. Kiss Viktória korához képest és alkatához, habitusához is képest úgy játszik, hogy rákenyszeríti a nézőt: ne gondoljon senki más Édes Annájára, csak az övére, csakis reá. Vanya Tímea nagyságos asszonya, Angélája maximálisan az adott korba röpít minket. Klasszikus formálója karakterének. Boronyák Gergely a helyettes államtitkárra avanzsáló Vizy személyében csúcsra járatja az érzelmeit. Timkó János hús-vér színpadi játéka rendezői érdem. Túróczynál csak hangban jelenne meg. Természetesen mondhatjuk, ha van a Cervinusnak egy ekkora kaliberű játékosa, akkor az legyen jelen a színpadon. Timkó vizsgálóbíróját se fogjuk elfelejteni.

Szemán Béla Ficsor házmestere überelhetetlen. Politikai színeváltásai a játék során élményszámba mennek. Játéka nagyban hozzájárul ahhoz. hogy a közönség kegyelmi révületben nézze végig a darab egészét. Szász Borisztól eredeti, szinte utánozhatatlan Patikárius Jancsit kapunk. Fiatal voltához képest átütő hitelességgel zúdítja ránk személyiségét. Na ez a személyiség se egyszerű. Érdemes gondolkodni felette. Számomra a darabban Szoták Andrea Stefi karakterformálása bombaerejű élmény. Magyar színpadon nem tudom, mikor láttam ennyire tapinthatóan félhülye, ugyanakkor nagyon is nagy tapasztalatokkal bíró, nagypofájú szókimondó cselédet. Lenyűgöző színpadi jelenség. Azt gondolom, a dramaturg itt alaposan belenyúlt a regénybe, de ezzel csak jót tett a közönségnek. Megrögzött Kosztolányi rajongóként csak azt mondhatom: Köszönöm, hogy láthattam ezt a fergeteges erejű játékot.

https://www.szarvasihet.hu/2022/10/11/kiemelkedo-szinpadi-osszjatek-az-edes-anna-bemutatojan/